Diabetes-túra Egerben

2008. szeptember 21.


Egri túra
2008. szeptember 21.
Fotók: Berzai Attila (66 kép)

Cukorbeteg találkozó Eger Ünnepén

Imádni való dolog újságírónak lenni. No nem a cikk leadási határideje előtt éjjel kettőkor, az első bekezdés végét gépelve; szerkesztőként nem a lapzárta délutánján, mikor a szükséges nyolc cikk helyett három van az asztalon. Akkor jó, amikor utazhatok, emberekkel ismerkedhetek, barátságokat köthetek. Mint szeptemberben, Egerben. Hogy milyen csodálatos családi kirándulásunk volt…!

A kiadó gáláns ajándékaként színvonalas szállodában lakva, nem kapkodva, hogy mihamarabb hazaérjek családomhoz, igazi kirándulásként élhettem meg az egri Diabetes-túra és cukorbeteg-találkozó eseményeit.

Alapos beszámolóm elején azonban egy régi emléket elevenítek fel. Meséltem már Önöknek, hogy annak idején, a kilencvenes évek elején annyi cukorbeteget ismertem szerte az országban, hogy azt szoktam mondani: végigutazhatnám hazánkat anélkül, hogy szállodában kellene bárhol laknom. Minden nagyobb városban és számtalan kis faluban találnék kedves ismerőst. S tudtam – ez az érzés most Egerben újra megerősödött bennem –, hogy ha egy cukorbeteg bekopog egy másik cukorbeteg ajtaján, nem kell visszautasítástól félnie. Inkább szeretettel teli fogadtatásban, segítőkészségben, baráti ölelésben lenne része. Olyan erős az összetartozás érzése a diabéteszesek között, olyan erős kötelék a közös sors, hogy – amint kiderül e közösség – azonnal barátsággá melegszik az ismeretség és segítséggé a jószándék.

De most térjünk vissza Egerbe. Mielőtt a Dobó térre értünk, mit gondolnak, melyik múzeumot kellett megnéznünk? (Két fiam van – ennyi segítséget adok.) Természetesen a Történelmi tárház című fegyverkiállítást. Miután gyermekeim felkészültek az egri vár esetleges újabb ostromára, a vár helyett a Dobó teret foglaltuk el. Illetve foglaltuk volna, mert előttünk már elfoglalták. Mégpedig az egri civil szervezetek képviselői. Szeptember 20-án, 21-én tartották Eger Ünnepét. Immár 13. alkalommal. Ez valójában a városban működő civil szervezetek bemutatkozási lehetősége. S e közösségek közösségébe beletartozik a Cukorbetegek Egri Egyesülete is. Sátrukban – nem meglepő módon – az egészségmegőrzéssel, a betegségmegelőzéssel kapcsolatos információs kiadványokat lehetett találni, s vércukorszintet, koleszterint méretni. Fiaim militarista törekvései kibontakozhattak újra, mivel a szomszéd sátorban terrorelhárító kommandósok – a valódira megszólalásig hasonlító – fegyvereit lehetett megnézni, megtapogatni. Így én közben nyugodtan bámészkodhattam a diabéteszesek sátorában.

Egy idősebb, testesebb hölgy szorongva várta a vércukormérés eredményét, miközben azt mesélte, hogy reggel 5,1 mmol/l értéket mért, de nem érezte jól magát, remegett, számára alacsony volt ez az érték, s bízik benne, hogy mostanra már magasabb. Nem lett magasabb – szerencsére –, épp 5,1-et mutatott a műszer. A mérést végző Pálkovács Gáborné Magdi, az egyesület titkára, aki „civilben” gyógyszertári asszisztens, megpróbálta elmagyarázni a hölgynek, hogy 5-ös cukorszintnél még nem lehet hipózni, s nehogy magasabb értékekre törekedjen. Kicsit értetlenkedett a hölgy, majd arrébbsétált.

Mintha a törökök ostromolnák az egri várat – annyian voltak folyton az egyesület sátrában

Az egyesület alelnöke, Farkasné Juhász Margit eközben egy férfi koleszterinszintjét mérte, s az eredményt látva javasolta, igyekezzen rendszeresen ellenőriztetni, még éppen benne van a normáltartományban, de annak a felső szélén egyensúlyoz. A férfi megköszönte a tanácsot, s átadta a helyét a hosszú sorban ő utána következő érdeklődőnek. A vendégkönyv, s az elfogyott tesztcsíkok alapján 100–120 körül jártak akkor – szombat délben – a mérésekkel.

Feltűnő volt, hogy egy fiatalember is szúrásra tartotta az ujját.

– Múltkor, könyvtárba menet láttam, hogy vércukrot lehet méretni. – Íme a bizonyíték, hogy az egriek máskor is szerveznek akciókat. – Akkor 6,7-et mértek, s azt mondták, vigyáznom kell. Ma kifejezetten készültem, azért jöttem ide, hogy újra ellenőrizzenek.

Kicsit csodálkoztam, hogy fiatal férfi létére foglalkozik az egészségével, hiszen nem ez a megszokott. Ő azonban mosolyogva előadást tartott nekem az asztrológiáról: a vízöntők megelőzni szeretik a bajt, nem gyógyíttatni, s ő vízöntő a javából.

Igazi baráti hangulatban zajlott a II. Nemzetközi Cukorbeteg Találkozó

Ebéd után új helyszínen, új program várt minket. Az Esélyek Házának dísztermében a II. Egri Nemzetközi Cukorbeteg Találkozóra került sor. Véletlenül se gondoljanak valami hivatalos, protokoll-szabályzott ceremóniára; régi ismerősök – forgatókönyv által (sikertelenül) időkorlátok közé szorítani szándékozott – összejövetele volt ez inkább. A nemzetköziséget Eger lengyel testvérvárosa, Przemyśl cukorbeteg-közösségének képviselői jelentették, s a vajdasági Magyarkanizsa diabéteszes küldöttsége. Jelen voltak még a siófoki, a debreceni, a nyíregyházi és a jászárokszállási cukorbeteg-közösségek képviselői is. Jakabné Jakab Katalin, az egri egyesület elnökasszonya a tőle megszokott vidámsággal, lendülettel mesélte a cukorbetegek közti barátságok történetét, s köszöntötte a vendégeket.

A főorvos úr álmai

Juhász Elek doktor urat, a diabetológiai gondozó főorvosát addig provokáltam, míg megfogalmazta a választ kérdésemre: mit tart az egri diabetológia értékének? – Jónak ítélem a gondozómunkánkat. Négy diabetológus dolgozik egy ilyen kis városban. Ketten fiatalok, de úgy tapasztalom, a betegek hamar megszerették őket. Mióta többen vagyunk, több idő jut egy-egy diabéteszesre, emiatt közvetlenebb lehet a kapcsolatunk. A klub is sokat könnyít a munkánkon. Gyakran tartunk előadásokat, ilyenkor egyszerre sok cukorbeteget tudunk tanítani. – Az inzulin-, a pen-ellátással nincsenek gondjaink. Sajnos, inzulinpumpát még kevesen használnak nálunk, remélem, az ő számuk is növekedni fog. Következő kérdésemre sem volt könnyű válaszolni: – Mik a céljai, az álmai? – Maradjon meg a diabetológiai szakrendelés. És fejlődjön a dietetikusi ellátottság, mert ezen a téren vannak még gondjaink.

Azért, hogy barátai barátait is mindenki megismerhesse, az egyesületek, klubok röviden bemutatkoztak. A vajdaságiakat elsősorban a tanulni vágyás hajtja, ezért örülnek minden magyarországi kapcsolatnak.

A lengyel küldöttség vezetője 43 éve cukorbeteg, s véleménye szerint a diabétesz nem fáj, de – talán épp ezért – nagyon veszélyes. A 38 milliós lengyel népességből 2,5 millióan cukorbetegek, s ugyanennyien vannak, akik nem tudnak betegségükről. Ám ami miatt leginkább gondban vannak: egyre nő a fiatal, sőt gyermek cukorbetegek száma.

A hazai egyesületek, klubok élete sokban hasonlít egymásra: mindenütt van egy művelődési ház, egy orvos, aki segíti őket, de mindenütt hiányoznak a fiatalok. Néhány aktív, sok szervező munkát felvállaló tag mellett a többség passzívan várja az egyesület „kínálatát”, ez is így van, szinte mindenütt.

Dr. Juhász Elek, egri diabetológus főorvos szerint sem könnyű motiválni a cukorbetegeket. Pedig a diabetológusok számára is fontos, hogy a cukorbeteg akarjon tenni önmaga érdekében. A kluboknak, egyesületeknek ezért óriási a szerepe. A doktor úr Fehér Vilmosról, az egri egyesület alapító elnökéről is megemlékezett, aki sajnos már nincs köztünk. Az ő munkáját folytatja Jakab Katalin, új lendületet adva a közösségnek.

A találkozó további részletei nem tartoznak a nyilvánosságra: remek kulturális műsort láthattak a résztvevők, süteményt ettek (diétásat, amelyeket az egyesület tagjai sütöttek), városnéző sétán vettek részt, majd az Esélyek Házában tovább beszélgettek, énekeltek, táncoltak – éjjel egyig.

Túra Szent Donáthoz

Másnap reggel már ismerősként tévedtünk el az egri vár tövében a zegzugos utcácskák labirintusában, ám időben érkeztünk a Dobó térre. Nagyobbik fiam dermedten állt meg egy tábla előtt: „nem mondtad, hogy 21 kilométert kell gyalogolni” – suttogta rémülten. Annyit tudott családom minden tagja, hogy túrára jöttünk, mégpedig Diabetes-túrára, de a szalagokkal kijelölt startvonalak és a táv hosszát feltüntető táblák láttán visszahőköltek. Harsogott a zene, bemelegítés címén aerobikozott vagy harminc ember a tér közepén… a barokk futóparádéra készülve.

A Diabetes-túra ehhez képest csendben, szinte észrevétlenül indult az egyesület sátra elől, s csupán 2 kilométer hosszúnak volt meghirdetve. Igaz, a túra résztvevői e hosszt vitatták viszszafelé: „volt az három és fél kilométer oda és ugyanannyi vissza” – hangoztattuk, de lehet, hogy csak saját kitartásunkat akartuk ünnepelni ezzel.

Egy túra során a kirándulók nem csöndben, magukba fordultan szoktak gyalogolni, most sem így történt. Ismerkedtem én is. Festő István és felesége Diósgyőrből érkeztek, többedmagukkal. A hölgy cukorbeteg immár 15 éve, a diétát szigorúan tartva. Meg is van a szigorúságnak az eredménye, évekig elegendő volt a diéta a cukor szinten tartásához, ma már szükség van a tabletta segítségére is. Rendszeresen sportol a hölgy, hetente kétszer tornászni jár. Arra a kérdésre, hogy kirándulni, sétálni szokott-e, a férje válaszol:

– Ugyan, alig lehet kirobbantani a lakásból!

Felesége nevetve fűzi hozzá:

– Ha nem ígértem volna meg, hogy jövünk, legszívesebben otthon maradtam volna ma reggel is.

Hirtelen jutott eszembe a következő kérdés, talán még sosem tettem fel senkinek:

– Mit utál a legjobban a cukorbetegségben?

– A cukorreklámokat! – kaptam a gyors választ. – Annyira szeretem az édességet, számomra szinte büntetés, mikor finomságokat hirdetnek a tévében. Még szerencse, hogy van nálunk egy cukrászda, ahol kispórolják a cukrot a süteményekből, itt szoktam időnként vásárolni magamnak.

Festő Istvánné Diósgyőrből érkezett Egerbe

Egy kisbusznyi tagtársukkal együtt érkezett Tábori András és felesége Siófokról. Kellemes kétnapos kiránduláson vettünk részt – mondja. Mi tetszett a legjobban? – kérdeztem. A válasz nem volt túl részletes, de annál lényegre törőbb: Minden! Annyira, hogy már el is határozták, nyárra meghívják az egrieket magukhoz, szó szerint magukhoz, mert családoknál lesz a szállás, s nemcsak két napra, nyáron Siófokra legalább egy hétre kell jönni. Ezt a kedves fogadtatást mindenképpen viszonozni akarjuk! – jelentette ki.

A siófokiak mindenképpen viszonozni akarják az egriek kedvességét

Rendszeresen olvasom a lapot, nagyon tetszik, hasznosnak tartom – szólított meg egy mosolygós arcú, fehér hajú hölgy. Elkezdtünk beszélgetni, s a túra végéig abba sem tudtuk hagyni. A 69 éves Ilyés Józsefné a Dunakanyarból, Verőcemagyarkútról utazott Egerbe, hogy részt vehessen a kiránduláson. Hajnali négykor kelt, többször át kellett szállnia, hogy pontosan érkezzen. Férje ki is nevette, hogy képes vállalni ezt a tortúrát egy kirándulás kedvéért. De ő nem elsősorban ezért vállalta az utat.

Ilyés Józsefné szerint megérte hajnalban kelnie, hogy részt vehessen a lapunk által meghirdetett túrán

– Elmentem volna én Tihanyba, Zalaegerszegre is szívesen, de oda semmiképp nem érkeztem volna időben. Annyira rossz mifelénk a közlekedés! Meg akarok ismerni cukorbetegeket, klubokat. Már egy ideje tervezem, hogy nálunk is kellene klubot alapítani, sajnos segítőkre nem találok. Érdekel az is, hogy kik jönnek el a cukorbeteg-rendezvényekre. Tudja mi bánt? Hogy fiatalokat alig látok. Nem veszik komolyan a betegségüket, s ez nagyon nagy baj! A cukorbetegség nem fáj, de egyszer csak megjelennek a kisebb-nagyobb bajok, s akkor aztán nincs megállás. Ezeket meg kellene előzni! Én sokáig diétával rendben tartottam a cukromat, 5 éve használok inzulint. Diétázom, s naponta gyalogolok. Nevetnek is rajtam sokan, tudja, én a nordic walking híve vagyok. – Ez az a gyaloglás, amikor két bottal segítik a gyaloglást, mintha síelnének. – Az egész testet megmozgatja, minden ízületet, még a talpat is tornásztatja. Az ember felvesz egy tempót, s meg sem áll, mégsem fárad el. Én naponta 4-5 kilométert könnyedén megteszek. Mindenkinek csak ajánlani tudom! A lapjukban még a Konyhasarkot szeretem nagyon. Ötleteket ad, s ami igazán remek, hogy ott a kiszámolt érték a receptek végén. Ez a valódi nagy segítség. Lehet változtatni a recepteken, saját ízlés szerint alakítani, de akkor elegendő csak a változásokat beleszámolni.

A 80 éves Józsa Károly bácsi 10 éve költözött feleségével Ózdról Egerbe, lánya után.
Barátai, ismerősei nem voltak mindaddig, míg el nem jutott a cukorbetegek klubjába.
Számára ez a közösség a nagycsalád, a baráti kör

Eger nem alföldi város, erős kaptatókon araszoltunk időnként, mire felértünk Szent Donát oszlopához, ahol iskolás kislányok és kisfiúk kórusa várt, s csengő énekszóval köszöntött minket. A kilátás pedig megérte a fáradtságot: Szent Donát lábától Eger minden szép épületében gyönyörködhettünk. (Hogy legyen erőnk a visszaúthoz, Egri Bikavérrel is megkínáltak bennünket, de ezt igazán nem írhatom meg, hiszen a mi lapunk az egészséges életmódot hirdeti – igaz, sokak véleménye szerint egy pohár finom bor bőséggel belefér e kategóriába).

Herth Viktória

Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani a túra támogatóinak:

MKB EgészségpénztárRocheDiabion
 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta,
a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!