A gyógyszeres szekrény rejtélye…

A családorvosi munka egyik sajátos vonása a folyamatos betegellátás. Ez  alatt  az értendő, hogy egy páciens praxisba bejelentkezése után mindig a választott családorvossal találkozik, a legtöbb betegségére helyben megkapja a szükséges ellátást. A heveny betegségek ellátása mellett ez természetesen vonatkozik a krónikus bajok, mint például a magasvérnyomás-betegség gyógyítására is. Hónapról hónapra, évről évre, mindig az állapottól függően, a szövődményeket, a társuló egyéb betegségeket figyelembe véve látjuk el betegeinket! Azt is gondolhatjuk, hogy ez a folyamat hamar egyszerűvé válik, meglepetéseket nem tartogat. Nemrégiben az otthonában látogattam meg egyik régi betegemet – nevezzük csak Beteg Lászlónak – soron következő állapotfelmérésre, kezelésellenőrzésre, gyógyszerfelírásra. A látogatás során meglepő tapasztalatokkal gazdagodtam. Szolgáljon tanúsággal mások számára is, legyen elgondolkodtató orvosnak és betegnek egyaránt!

Beteg Lászlót 21. éve ismerem, kórházban dolgozó orvosként helyettesítettem nyári szabadság idején egy családorvosi körzetben, amikor először találkoztunk. Péntek este tréningruhában, csapzottan érkezett a rendelőbe, éppen baráti focimeccs után. Fizikai terhelést követő mellkasi fájdalomról panaszkodott, 40 évesen. Akkor már nyolc éve tudott magasabb vérnyomásáról, de rendszeres gyógyszerszedésben, ellenőrzésben nem volt partner. Az állapot, a kórelőzmény kórházi beutalást követelt, az EKG-vizsgálat során észlelt eltérések még inkább megerősítették azt. A szív-intenzív osztályon megállapították a koszorúér-betegséget, stabilizálták állapotát, szívinfarktust nem találtak. Betegsége, rizikóállapota miatt további vizsgálatokat, koszorúérfestést terveztek, de az akkori időkben erre hónapokat kellett várni. Nem volt Beteg Lászlónak szerencséje, a várakozási időben újabb szívrohama alakult ki, az már szívinfarktusba torkollt. Rehabilitációja kiválóan sikerült, néhány hónap múlva eredeti munkakörében továbbdolgozott, szívpanaszai teljesen megszűntek. Mint kiderült, lassan orvosait is, gyógyszereit is elfeledte. Közös történetünk 1997 májusától folytatódott, újabb kórházi kezelés után kerestek mint újonnan választott családorvost. Az elmaradó orvosi ellátás, a gyógyszerszedés elhagyása után a szívinfarktus 10. évfordulóján agyi érelzáródás alakult ki, jobb testféli bénulás, beszédzavar maradványtünetekkel. Zárójelentése szerint időközben kialakult zsíranyagcsere-zavara is, emelkedett volt a koleszterinértéke, valamint cukorbeteggé vált! Munkaképességét elvesztette, leszázalékolták. Unokája születése azonban új erővel töltötte fel. „Mit kell tennem, Doktor Úr, hogy az unokámmal még focizhassak?" – tette fel a kérdést Beteg László. Szerződést kötöttünk! Életmódváltás indult, törekvés az egészséges, diétás étkezésre, komoly súlycsökkentő programba kezdett. Előírt gyógyszereit pontosan szedte, a szakorvosi kontrollokat teljesítette. Gyógytornász, logopédus segített.

A sikeres rehabilitáció első fokmérője volt, hogy régi munkahelye portás munkakörben foglalkoztatta. A csúcspont természetesen az unoka-nagypapa focimeccs volt!

Nos, Beteg László állapota stabilnak volt ítélhető, az aktuális vizsgálat is ezt mutatta. Utolsó kérdésként a további gyógyszerszedést beszéltük meg. S itt jött a rejtély... „Tegyünk rendet a gyógyszeres szekrényben, Doktor Úr! Már nem tudom, hogy mit szedjek!" Gondoltam, a reklámok hatására számos „csodaszert" látok majd, s válasszam ki a szedésre érdemeseket. Meglepetésemre a megszokott, általam receptre írt szerek mellett sok egyéb gyógyszeres doboz kacsintott rám a szekrényből. Az alapgyógyszerelés hármas kombinációjú vérnyomáscsökkentő, véralvadásgátló, koleszterincsökkentő, izomgörcsoldó gyógyszerek voltak. A vérnyomás csökkentésére szolgáló szerek mindegyikéből két-háromféle, azonos hatóanyagú szer sorakozott a polcon, háromféle véralvadásra ható, háromféle koleszterinmérséklő és kétféle görcsoldó gyógyszer tette teljessé a kis patikát. Mindez honnan és hogyan? Kardiológus és ideggyógyász kolléga időszakosan és kivételesen írt receptet Beteg Lászlónak. A patikában nemegyszer helyettesítették a felírt, de éppen nem kapható szereket. Így bővült a házi patika ismeretlen, félve vagy egyáltalán nem szedett orvosságokkal. A rejtélyt lassan és aprólékosan megoldottuk, a gyógyszereket közösen beazonosítottuk, a gyógyszerszedési utasítást megszerkesztettük, a kérdéseket tisztáztuk. A családorvos napi tevékenysége még számtalan sajátosságot hordoz. Ez persze elmondható minden orvosi szakágról, az ideggyógyász is találkozhat ritka kórképpel, a vesegyógyász is indíthat speciális kezelést, a sebész is végezhet bravúros műtétet. Mi, családorvosok akár évtizedeken át követhetjük, gyógyíthatjuk ugyanazt a páciensünket, változtathatjuk gyógykezelését, küldhetjük az éppen aktuális szakorvosi konzíliumba. A „megszokott” bajokon túl, krízishelyzetekben hozhatunk jó vagy kevésbé jó döntéseket tudásunktól, tapasztalatunktól és lehetőségeinktől függően. Ideig-óráig páciensünk kikerülhet látókörünkből, más specialista orvosok kezelik, gyógyítják őket. Bizonyos idővel újra hazakerül betegünk, és a kezelés, a folyamatos betegellátás, beteggondozás a családorvosnál folytatódik. A rendszeres találkozások betekintést engednek az egész család életébe, a családorvos a család részévé válhat. A testi bajokon túl sokszor a család egyéb gondjaiba, kríziseibe is beleláthatunk, sok esetben még tanácsadóvá is válhatunk.

Ellátási sajátosságunk tehát a hosszan tartó, személyes, folyamatos és partneri orvos-beteg kapcsolat. Természetesen ez csak kölcsönös bizalomra, elfogadásra épülhet. Az orvos javaslatait, tanácsait, ezzel együtt a rendelt kezelési utasításait a betegnek el kell fogadnia, megvalósításukra törekednie kell. Alapvető az is, hogy a családorvosnak is fel kell mérnie a beteg tenni akarását, együttműködési készségét. Akár többszöri megbeszélések, egyeztetések szükségesek az „orvos-beteg szerződés” megkötéséhez. Igen, egy íratlan, de az orvos által megfelelően dokumentált szerződésről van szó. A családorvos elmondja, elmagyarázza az állapot, a betegség lényegét. Felvázolja a páciens aktuális állapotát, és ehhez meghozza a kezelési döntést. Természetesen sok esetben egyéb szakorvosi javaslatokat, tanácsokat is fi gyelembe vesz ehhez. Legtöbb esetben a végleges döntés, a gyógyszeres recept felírása a praxisban, a családorvosnál történik meg. A magam részéről a receptekkel együtt részletes gyógyszerszedési útmutatót is átnyújtok a betegnek, mikor, mit, milyen adagban szedjen. A krónikusan ellátott betegek esetében gondozási füzetbe jegyezzük fel mindezt, ott könynyen nyomon követhető az aktuális kezelés, az esetleges módosítás. Mindez szép és idilli kép…

Ez a valóság? Azt szedi vagy szedheti a beteg, amit orvosa felírt. Úton-útfélen a szlogen „kérdezze meg kezelőorvosát vagy gyógyszerészét”! Ön valóban megkérdezi? Van rá lehetősége? Amit az orvosa rendelt, éppen hiánycikk? Semmi baj, a gyógyszerész máris ajánl mást, helyettesíti a rendelt szert, Ön elfogadja? A kórház vagy ambulancia által elrendelt gyógyszert orvosa nem írja fel, olcsóbbat ajánl, mert azért nem bünteti a Biztosító? Sőt a patikában még olcsóbbat ajánlanak – ugyanaz, csak a neve más –, veszi, viszi és eszi???

Tény – és a magasvérnyomás-betegség esetében különösen –, hogy számos gyógyszer rendelkezik másolt, úgynevezett generikus formájában is. A gyógyszerfejlesztések kapcsán több ezer vegyületet, molekulát vizsgálnak a szakemberek, míg végül meglelik azt az egyet, ami gyógyszerré válhat. Nem nehéz elképzelni, hogy ez a kutatás, fejlesztés sok-sok millió forintba (dollárba, euróba…) kerül. A gyógyszer árában ezeket a költségeket is meg kell fizetni. Természetes, hogy ezeket az egyedi, originális szereket szabadalom védi éveken át. Amíg ez a piaci védelem tart, más gyógyszergyár ugyanazt a gyógyszert nem állíthatja elő, nem forgalmazhatja. A szabadalmi védelem lejárta után azonban szabad a vásár. Aki képes előállítani a vegyületet, gyógyszerré formálja, majd a hatósággal elfogadtatja, törzskönyvezteti, eladhatja a szert. Itt már nincs hosszas keresés, próbálkozás, kísérlet, olcsóbb is az előállítás. Olcsóbb lehet az ár is. Az elfogadtatás alapja egy gyógyszer-egyenértékűségi vizsgálat. Ilyenkor néhány egészséges önkéntesen ellenőrzik a gyógyszerbevétel után a vérben lévő gyógyszerszintet, annak változását. Ez persze lehet rosszabb és lehet jobb is egy bizonyos határon belül, mint az eredeti…, de mindez milyen gyógyszerhatást hordoz? Mit érez a beteg a bevétel után? Jobban leviszi a vérnyomást, vagy kevésbé hatékony? Okoz-e váratlan hatást vagy mellékhatást? Hogyan viselkednek a tabletta vivőanyagai? Más gyógyszerekkel együtt használva nem keveredik kölcsönhatásba?

Minden orvosnak a gyógyszeres kezelés beállítását megfelelő gondossággal, körültekintéssel kell elvégeznie! Ehhez elengedhetetlen, hogy a beteg azt a gyógyszerformát (akár originális, akár generikus), azt a gyógyszermennyiséget és annyiszor használja, ahogy azt kezelőorvosa elrendelte. Ehhez kell a beteg globális, teljes körű ismerete, a gyógykezelés tudományos bizonyítékai, az orvos egyéni tapasztalata a rendelt gyógyszerekről, a gyógyszergyári tájékoztatások. Csak akkor várható el a hatás pontos lemérése, esetleges további kiegészítések, módosítások megtétele, ha minden az előírások szerint, az orvos és a beteg szerződése alapján történik.

A családorvosi ellátás sajátosságai közé bevehetjük a gyógyszerszekrények időszakos ellenőrzését is?
Nyitott kérdés, hány ilyen rejtélyes gyógyszerszekrény lehet a körzetemben?
És kedves Olvasó, mit rejt az Ön gyógyszeres szekrénye, mikor rendezte Ön a házi patikáját?

• Ismeri pontosan az orvosa által elrendelt gyógyszereit?
• Tudja mit miért használ?
• Esetleg hány azonos hatóanyagú tablettája van, ha a gyógyszer neve nem is ugyanaz?
• Mit tesz a gyógyhatású készítményekkel? Használja némelyiket?

Legyen körültekintő, legyen óvatos!
…vagy kérdezze meg kezelőorvosát!

Dr. Antalics Gábor

Belgyógyász-háziorvosként dolgozik Budapest XVII. kerületében 1991 óta. Kiemelten a szív- és érrendszeri betegek ellátásával, kezelésével foglalkozik, ebben a témában orvostanhallgatókat, szakorvosjelölteket is oktat az Egyetem Családorvosi Tanszékén.