Egy különösen hasznos gyógyszercsalád

Béta-blokkolók

Túlzás nélkül állítható, hogy napjainkban szinte minden szív- és érrendszeri beteg béta-blokkoló kezelésben részesül, aki pedig nem kap ilyen hatású gyógyszert, annak – ritka kivételtől eltekintve – ez indokolt lenne. A következő áttekintés a gyógyszercsoport fontosabb jellemzőit foglalja össze, valamint azokkal a betegségekkel foglalkozik, amelyekben ennek a gyógyszercsoportnak a hasznosságát nagy esetszámú vizsgálatok, klinikai megfigyelések, illetve bizonyítékok támasztják alá.

Az elmúlt évszázad elején vált ismertté, hogy bizonyos ingerek a szimpatikus idegrendszer izgalmát váltják ki, és olyan hormonok szabadulnak fel, amelyek hatására a szívizomban, illetve az erekben lényeges változások jönnek létre: nő a szívverések száma (pulzusszám), nő a vérnyomás. A szimpatikus idegrendszer izgalma következtében termelődő hormonok a sejtek felületén lévő fehérjék, ún. receptorok (jelen esetben béta-receptorok) útján fejtik ki hatásukat. Amikor ismertté vált, hogy a szapora pulzus, a magas vérnyomás növeli a szív munkáját, növeli az oxigénigényt, akkor jött az a zseniális gondolat, hogy a szívizom vérellátási zavaraiban ennek a hatásnak a kikapcsolása javíthatja a tüneteket. A béta-receptorok blokkolásának felfedezéséért Sir James Black Nobel-díjat kapott. A Nobel-díj indoklásában azt írták, hogy „ez a felfedezés – a digitálisz nevű szívgyógyszer felfedezése óta eltelt 200 évben − a legnagyobb áttörést jelentette a szívbetegek gyógyszeres kezelésében”. A Nobel-díj odaítélése óta eltelt 30 év eredményei meghaladták az akkori várakozásokat. A digitálisz esetén – bár ma is alkalmazzuk a gyógyításban − egyetlen betegség esetén sem sikerült igazolni, hogy a kezelés javítja az életkilátásokat, ezzel szemben a béta-blokkolók alkalmazásával számos szívbetegséggel kapcsolatban igazolódott, hogy nemcsak a tüneteket (panaszokat) befolyásolják eredményesen, hanem alkalmazásukkal javítható a betegek életkilátása is.

Milyen betegségekben javallt a béta-blokkolók alkalmazása?

Magas vérnyomás

Ahogy a bevezetőben erről már szó volt, a pulzusszám és a vérnyomás csökkentése a gyógyszercsalád alapvető hatásának tekinthető. Természetesen számtalan, különböző támadáspontú vérnyomáscsökkentővel rendelkezünk, így az optimális gyógyszer megválasztása − magas vérnyomás esetén − számos egyéb tényezőtől, leginkább a társbetegségektől függ. Amennyiben a hipertónia mellett iszkémiás (érszűkület okozta vérellátási zavarból eredő) szívbetegsége is van a páciensnek, akkor a béta-blokkoló feltétlenül az első vagy az egyik gyógyszer, amelyet az orvos rendel.

Angina

Az angina (angina pectoris) a szívizom elégtelen oxigénellátása miatt átmenetileg fellépő mellkasi fájdalom vagy mellkasi nyomásérzés, az iszkémiás szívbetegségek leggyakrabban előforduló formája. Minden anginás beteget kezelünk béta-blokkolóval, akinél nincs a gyógyszer adásának valamilyen ellenjavallata. A szívinfarktust túlélt betegek esetén igazolták, hogy a béta-blokkoló kezelés nemcsak a tünetek befolyásolása terén eredményes, hanem csökkenti a hirtelen halál, illetve az újabb infarktus előfordulását. Fontos, hogy a beteg olyan adagban kapja a kezelést, amely hatékony. Az optimális dózis megállapítására legtöbbször a nyugalmi pulzusszámot vesszük figyelembe: az 50–60/perc közötti nyugalmi pulzusszám tekinthető „célértéknek”. A betegek sokszor mondják el, hogy „nincs panaszom, de a pulzuszámom alacsony, 50–60 között változik” − célszerű a beteget megnyugtatni, hogy az említett „alacsony” pulzusszám valójában optimális, és csak akkor szükséges a dózis változtatása, ha a pulzusszámmal összefüggésbe hozható panasza van a betegnek.

Szívinfarktus, akut koronária szindróma

A szív hírtelen fellépő vérellátási zavara esetén alakul ki. A béta-blokkoló kezelés ezekben a kórképekben is alapvető jelentőségű és életmentő. A megfelelő adagra vonatkozó megállapítások természetesen itt is fontosak.

Szívelégtelenség

Néhány évtizeddel ezelőtt még úgy tanultuk és tanítottuk, hogy szívelégtelenségben a béta-blokkolók adása ellenjavallt, mert az ilyen hatású gyógyszerek a már részletezett alapvető hatásuk mellett a szívizom összehúzódásának az erejét is csökkentik, ami szívelégtelenségben káros. Később svéd kutatók vizsgálatai alapján kiderült, hogy nem minden logikus feltételezés fogadható el tényként, hanem egy kezelési mód eredményességét vagy hatástalanságát vizsgálati adatokra kell alapozni. Ilyen megfigyelések, majd nagy esetszámú tanulmányok alapján vált nyilvánvalóvá, hogy szívelégtelenségben a béta-blokkolók kedvező hatásai sokszorosan meghaladják a kedvezőtlen hatást, és a halálozás a megfelelő adagban alkalmazott kezelés mellett jelentősen, mintegy 30%-kal csökkenthető, javul a betegek funkcionális állapota, csökkenthető a szívelégtelenség miatt szükségessé váló kórházi kezelések száma. A halálozási arány javulásában a hirtelen halál előfordulásának és a szívelégtelenség romlási ütemének csökkenése játszik fontos szerepet.

Szívritmuszavarok

A szívizom vérellátási zavara gyakran szívritmuszavart okoz. A leggyakrabban alkalmazott és a legeredményesebb gyógyszerünk ezen állapotok befolyásolására a béta-blokkoló kezelés. A hirtelen halál béta-blokkoló kezelés mellett megfigyelhető csökkenése – infarktust túlélt, illetve szívelégtelenség miatt kezelt betegek esetén – annak a következménye, hogy a kezelés megelőzi az életveszélyes ritmuszavarok (pl. kamrafibrilláció) kialakulását.

Műtéti szövődmények megelőzése

Sokszor találkozunk azzal kérdéssel, hogy egy sebészi beavatkozás (pl. csípőprotézis-beültetés, daganateltávolítás stb.) okozta megterhelést „kibírja-e a beteg szíve”. Ismert tény ugyanis, hogy a műtéteket követő − esetenként halálos − komplikációk többsége keringési okból következik be. Nagy esetszámú vizsgálatok igazolták, hogy azoknál a betegeknél, akik béta-blokkoló kezelést kaptak a műtétet megelőző, illetve azt követő időszakban, a keringési szövődmények ritkábban alakultak ki. Különösen meggyőzőek voltak az adatok, ha a betegnek iszkémiás szívbetegsége is volt és közepes vagy annál súlyosabb műtéti beavatkozáson esett át.

Van-e mellékhatása a béta-blokkoló kezelésnek?

Természetesen van, és olyan betegek is vannak, akiknél a kezelés ellenjavallt (pl. asztma bronchiale, magas fokú pitvar-kamrai blokk). A mellékhatások egy része bizonyított, de nagyon ritka (pl. fáradékonyság, hideg végtagok, kellemetlen álmok), más része kevésbé tekinthető egyértelműen bizonyítottnak (pl. impotencia, illetve potenciacsökkenés). Ez utóbbi „mellékhatás” azért vitatott, mivel az alapbetegség, ami miatt a beteg a gyógyszert szedi, ugyancsak okozhatja a szexuális aktivitás csökkenését. Sokan úgy gondolják, hogy az érrendszeri betegségekben megfigyelhető ilyen jellegű panaszok többsége az alapbetegséggel és nem a béta-blokkoló alkalmazásával kapcsolatos. A korszerű, tartós hatású béta-blokkolók megjelenésének köszönhetően egyre kevesebb beteg van, akinél a kezelés valóban nem javasolt. A korábbi felfogás szerint ellenjavallatot képező betegségek esetén (pl. krónikus obstruktív tüdőbetegség − a légutak tüdőtágulat vagy idült hörghurut okozta folyamatosan fennálló szűkülete, az angol név rövidítéséből: COPD −, enyhe-közepes súlyosságú végtagi érszűkület, cukorbetegség stb.) kiderült, hogy a béta-blokkoló kezelés biztonsággal alkalmazható, csakúgy, mint az idős betegek kezelésekor.

Összefoglalva a béta-blokkoló kezelés bizonyítottan eredményesen csökkenti a magas vérnyomást, és az egyik legeredményesebb gyógyszer azon betegek kezelésében, akiknél a szívizom vérellátási zavara áll fenn. Törekedni kell arra, hogy minden beteg részesüljön a kezelésben, akinél ez indokolt, hiszen a megfelelő adagú kezelés sok-sok életet menthet meg.

Prof. dr. Jánosi András a Magyar Kardiológusok Társasága
Tudományos Bizottságának elnöke