Szerző: Dr. Barta László Feltöltés dátuma: 2014.03.17.

A családorvos gondolatai a magas vérnyomás gyógyszereiről

Választékbővülés, cserelehetőség, árváltozások

Egy kedves beteg hazaér a patikából, kiszórja a dobozkákat a konyhaasztalra, majd megpróbálja kiismerni magát a szokásos négyfajta gyógyszere és a frissen kiváltott szerek között. Három pirulát a magasvérnyomás-betegsége és a szívének védelme miatt szed, egyet pedig a magas vérzsírszint indokol. Az újonnan és a múlt hónapban vásárolt dobozok már hat különböző néven hevernek az asztalon. A gyógyszerész mondott valamit, hogy az egyiket csak holnapra tudná meghozatni, egy másik meg most drágább lett. És ne féljen, mert ugyanolyat ad, csak figyeljen. De az a baj, hogy már nem emlékszik, mit is változtattak!

Illusztráció

Könnyen kerülhet a fenti helyzetbe a kedves Olvasó vagy közeli hozzátartozója is! És milyen sok páciens kénytelen ennél lényegesen több gyógyszert használni! Nagyszámú magas vérnyomásos cukorbetegnek 7-8-féle szer között kell jól eligazodnia! És csak a két közismert, sűrűn együtt is előforduló népbetegséget említem.

Úgy 30 évvel régebben talán 2-3 elérhető gyógyszer létezett a magas vérnyomás kezelésére. Az elmúlt évtizedek kutatásainak sikereként sok új gyógyszercsoportot ismerhettünk meg. Egy-egy gyógyszercsoporton belül számos hatóanyagot törzskönyveztek. A gyógyszercsoportok hatóanyagai azonos ponton hatnak a szervezetünkben. Ha többféle csoportból választunk a betegeinknek hatóanyagokat, azok más-más helyen és módon hatnak. Gyakran ez nélkülözhetetlen a magasvérnyomás-betegség, illetve a szövődmények elleni jó kezelésben.

Az egy csoportba tartozó hatóanyagok, gyógyszerek, annak ellenére, hogy azonos helyen fejtik ki a hatásukat, a kezelés szempontjából jelentősen különbözhetnek egymástól. Más lehet a hatás erőssége, a napi bevételek száma, a beteg életkorához és társbetegségeihez való viszonyulás, a különböző gyógyszerekkel lehetséges kölcsönhatás. Ez csak néhány fontos szempont, ami döntő lehet a kezelőorvos választásában. A hipertóniások legtöbbje 3-4 gyógyszercsoportból kiválasztott hatóanyaggal, vagy ezek kombinálásával jól kezelhető.

Az utóbbi évtizedben ugrásszerűen elterjedtek a generikus gyógyszerek. Amíg az eredeti, originális hatóanyagokat évek munkájával, nagyon szigorú követelmények szerint hozzák forgalomba, addig a generikus gyógyszerek gyorsabban és szűkebb elvárásoknak megfelelve kerülhetnek használatba. A generikus gyógyszer az originális gyógyszer termékszabadalmi oltalmának lejárta után gyártott, az originális gyógyszerrel azonos hatóanyagú készítmény. A generikumok tehát az originális gyógyszerek másolatai. Előállításuk az eredeti termékek kifejlesztésének töredékébe kerül, hiszen az eredeti gyógyszert kifejlesztő gyógyszercég már elvégezte a szükséges állatkísérleteket és az emberen való kipróbálást, a klinikai vizsgálatokat.

A generikus hatóanyagok az összes betegség kezelésében jelentősen elterjedtek. A hipertóniások nagyobbik fele már ilyen gyógyszereket szed, hiszen az originális készítmények használata igen nagy kiadást jelent mind a betegeknek, mind a biztosítóknak. Napjainkban a gyógyszergyárak világszerte készítenek generikus hatóanyagokat is. Nagy segítséget nyújt a gyógyszerválasztásunkban, hogy a magas vérnyomás kezelésében használt összes jól bevált hatóanyagot minden magyarországi gyógyszergyártó kiváló minőségben állítja elő.

Dilemmát okozhat, hogy a sok azonos hatóanyagból akár tucatnyi gyártó készítménye rendelhető. Természetesen mindegyik más és más néven tartalmazza ugyanazt a hatóanyagot. Az orvosok a magas vérnyomás kezelésében a saját megfigyelésük, tapasztalatuk és az állandóan frissülő szakmai ismereteik alapján a beteg egyéniségét és betegségeit kiismerve választanak.

Több éve már, hogy a patikákban a gyógyszereket esetleg egy azonos hatóanyagú másikra kicserélhetik. Ennek oka egy olcsóbb készítmény lehetősége vagy akár a pillanatnyi készlethiány. Újabban az OEP által támogatott gyógyszerek ára évente kétszer megváltoz(hat). Ennek oka a vaklicit bevezetése.

A vaklicit lényege, hogy az OEP versenyt hirdet az azonos hatóanyagot tartalmazó gyógyszerek között, és kéri a gyógyszergyártó vállalatokat, tegyenek ajánlatot saját készítményük árára. Az ajánlattételkor a gyógyszergyártók nem ismerik a versenytársaik által kínált árakat. Az OEP kiválasztja a legolcsóbb ajánlatot. Ezt megfelelő referenciatermékként kezeli, és a többi azonos hatóanyagot tartalmazó készítmény számára csak e legolcsóbbnak járó összegű támogatást nyújtja.

Ez a helyzet még az orvosok és a gyógyszerészek számára sem egyszerű, mit tegyen az érintett páciens?

Az új hatóanyagok hosszas és igen drága előállítása a magas vérnyomásos betegek életének jobbítását, a szövődmények lehetőségének csökkentését szolgálják. A később megjelenő generikus gyógyszerek viszont a betegek széles körében való hozzáférést biztosítják.

Kedves gyógyszerre szoruló Páciens! Legyen érdeklődő, együttműködő partner a betegségének kezelésében! Ellenőrizze otthon a vérnyomását, vezessen erről naplót. Aki több készítményre szorul, írja fel magának, hogy milyen gyógyszerből és mennyit kell naponta szednie. Ilyen listát természetesen sok esetben a kezelőorvosától is kérhet. Így a bevételek esetleges kihagyásának esélye is csökken. Hasznos lehet, ha egy kis cédulán erről egy másolatot mindig magánál tart.

A háziorvosával a kezelésével összefüggő minden problémáját beszélje meg, természetesen ebbe a költségek is beletartoznak. A már kipróbált, jól bevált készítményéhez a lehetőségei szerint ragaszkodjon. Ha gyógyszerét megváltoztatják akár a patikában, akár az orvosánál, mindig írásban kérje, hogy melyik készítményét melyik újra cserélik. Így biztosan elkerülheti, hogy lényegében ugyanazt a hatóanyagot más néven is beszedve túladagolja az orvosságot.

Kedves Olvasó! Bizonyos gyógyszerek ilyen fokú túlkínálatával, az időszakos ármozgásokkal Önnek is, orvosainak is együtt kell élniük! Aki törekszik megismerni betegségének, állapotának legfontosabb jellemzőit, azaz figyelemmel van önmagára, és folyamatosan együttműködik a háziorvosával – vagyis jól gondozott –, annak nem lehet hátránya a világméretű gyógyszerpiaci és -finanszírozási kényszerváltoztatásokból.

szerzo

Dr. Barta László

Intenzív terápiás gyakorlatot követően több mint négy évtizede családorvos ugyanazon körzetben. Harminc éve segít a leendő háziorvosok és az orvostanhallgatók gyakorlati oktatásában. Legfontosabb törekvése a magas vérnyomás és a cukorbetegség korai felismerése, eredményes kezelése, gondozása, és egyben a páciensek helyes életmódra nevelése.

Megjelent a hypertonia2013/3. számában

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta, a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!