Diabetes Junior

Példa és minta

Immár hetedik éve Veletek karácsonyozom. Néha kicsit bosszant, hogy miért épp január 11-én adták az első inzulint – 1922-ben – Leonard Thompsonnak, miért nem februárban vagy márciusban, akkor békésebb lehetne az évvégém. De ha arra gondolok, hogy e későbbi időpontokban valószínűleg már nem élt volna… nem bánom, hogy bejglisütés közben időt kell szakítanom a Diabétesz Junior szerkesztésére, hogy a lap megjelenjen január 11-re, a Gyermekdiabétesz Napra. (A valóságban ez fordítva van: az újság készítése közben szakítok kis időt a karácsonyi készülődésre, és bejglit nem szoktam sütni, szenteste nálunk egy könnyű, joghurtos-málnás édesség a desszert évek óta.)

Belegondolni is szörnyű, hogy 1922. január 10-ig az 1-es típusú diabétesz halálos betegség volt, hosszadalmas vegetálással. De azon is szörnyülködöm ma már, amit a ’70-es években oly sokszor láttam a konyhaablakunkból: minden reggel a szomszéd lépcsőház földszintjén lévő körzeti orvosi rendelőbe mentek a cukorbetegek, hogy megkapják az inzulint. Persze, már akkor is sokan adták be otthon maguknak az életmentő szert, de sokan voltak, akik inkább e – ma már nevetséges – függést választották, csak hogy ne kelljen megszúrniuk önmagukat.

Ti már nem ismeritek azokat a hosszú és vastag tűket, amiket akkoriban használtak; tényleg durvák voltak, mégsem értem, miért féltek annyira tőlük. Számomra a függetlenség, a szabadság sokkal többet érne…

De hagyjuk a történelmet! Ha a jelenre, a jövőre figyelünk, az inzulinpumpáról kell írni – ahogy tesszük is ebben a lapban. Nagyon sok előnye van, mégsem ideális megoldás mindenkinek: aki úgy gondolja, a szerkezet mindent megold helyette, csalódni fog, de ennél is nagyobb baj, hogy a cukorszintje fogja megsínyleni. Messze vagyunk már az említett hosszú és vastag tűktől, de még messze vagyunk attól a szerkezettől, amely cukorszintet mér és inzulint adagol anélkül, hogy nekünk kellene irányítanunk. Talán már nem annyira messze…

Ám senki ne higgye, hogy szerkezetektől függünk. Az igazi szabadság bennünk van. Nekünk kell megteremtenünk!

Ma is vannak olyanok, akik lélekben „naponta járnak a körzeti orvoshoz” – akik úgy érzik, minden percüket a diabétesz határozza meg, akik minden kudarcuk okaként, lustaságuk háttereként a diabéteszt említik. Ők egészségesen is nehezen lépnének, lustaságból vagy félelemből a könnyebb utat választanák. De „szerencsések”, mert van egy bűnbak, akire mindig hivatkozhatnak.

Nem azt mondom, hogy könnyű együtt élni a diabétesszel! Tudom, hogy a mindennapokban több feladat hárul egy diabosra, mint az egészségesekre. De ennek ellenére – vagy tán épp ezért, mert erősnek kell lenni mindig – fantasztikus teljesítményekre képesek a cukorbetegek.

E lapszámunkban erre helyeztük a hangsúlyt. Tucatnál is több olyan sortársat ismerhettek meg olvasás közben, akik egészségeseket is megszégyenítő teljesítménnyel dicsekedhetnek: pilóta, olimpikon, extrém sportokat űző atléta, zenész, hegymászó, szépségkirálynő… életük példa és minta lehet – remélem, lesz is – számotokra!

Herth Viktória

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta,
a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!


Error