A diabéteszről másképpen
Szubjektív beszámoló az MDT Szakdolgozói Szekciójának VII. kongresszusáról (2009. március 27–29., Eger)
Egy veterán kongresszuslátogatónak (ez lennék én) általában különösebb meglepetések nélküli rutinfeladat egy diabéteszkongresszus. És bár kivételek mindig vannak (pl. a diabetológia szakma „Cannes-i fesztiválja” Tihanyban, a mindig megújuló és különleges miliőt árasztó Dunántúli Diabetes Hétvége és MDT Kongresszus), általában a menetrend mindig ugyanaz. Standlátogatás, rekordmennyiségű újság, szóróanyag, na meg az elmaradhatatlan „repitollak” és jegyzettömbök felhalmozása (nem tehetek róla, rám tukmálják), a bőség zavara jobbnál jobb előadásokból, délutáni városnézés sajgó lúdtalppal, udvarias „küzdelem” az esti svédasztalnál kígyózó sorban, folyamatos hadakozás és ellenkezés az ínycsiklandó, rámenős vörös borocskákkal, amelyek mindent elkövetnek, hogy a másnap reggeli első előadásokról lemaradjon az ember.
Azonban a március 27-i hétvégén valami egészen egyedi, rendhagyó eseménnyel találkoztam. Először a bizalmas, családias légkör fogott meg Egerben a Magyar Diabetes Társaság Szakdolgozói Szekciójának VII. kongresszusán, a Hotel Flórában. Majd jött a finom, selymes felismerés: e meghitt hangulat okozói bájos családanyák, és ifjú, hajadon kolleginák, azaz a kongresszus résztvevőinek 95 százaléka NŐ. Naná, hogy maradtam, és mindent tudni akartam e különleges rendezvényről.
A standokat körbejárva nyomát sem találtam a szokásos rohanásnak, nyüzsgésnek, tolakodásnak, ehelyett orvosok, ápolónők, dietetikusok, egyesületvezetők beszélgettek derűsen, kedélyesen egymással, illetve a cégek képviselőivel. Természetesen voltak komoly szakmai előadások, megbeszélések is, de a szervezőbizottságnak köszönhetően (élükön az elnökkel, dr. Halmos Tamásnéval) korántsem volt olyan zsúfolt és feszített a program, mint más kongresszusokon. Bőven jutott tehát idő a szakmai és baráti beszélgetésekre is. És épp ez az, ami nagyon megfogott: a résztvevők (bár bőven száz feletti a létszám) félszavakból is megértették egymást, alaposan ismerték egymás szakmai és privát múltját, gondját, problémáját. Az előadások alatt zsúfolásig megtelt a terem, és a hátsó sorból alkalmam volt megfigyelni az arcokat, itt nyoma sem volt lankadó figyelemnek, fáradtságnak, szakmai féltékenységnek, csak őszinte, szűnni nem akaró érdeklődés volt jelen a másik munkája, tapasztalata, problémája iránt.
Sajnos nem volt alkalmam minden előadást meghallgatni, de volt szerencsém „elcsípni” prof. dr. Halmos Tamás nyitóelőadását, amelyet a metabolikus (X) szindrómáról tartott Diabéteszről kicsit másképpen címmel. Fokozottan felhívta a figyelmünket arra, hogy sokkal komolyabban kell foglalkozni e tünetegyüttessel, a megelőzésre helyezve a hangsúlyt. A soron következő előadásokban szó volt a fizikai aktivitás, a diabétesz és az elhízás kapcsolatáról, majd főszerepet kapott az inzulinpumpával való kezelés, valamint az ehhez kapcsolódó dietetikai kérdések, tapasztalatok (dr. Gaál Zsolt, Kicsák Mariann, Gordos Lívia). Terhesség és diabétesz témakörben számolt be szívderítő sikerekről, eredményekről Taba Istvánné, majd két nagyon tanulságos előadás következett: Juhászné Tuiffel Andrea ismertette velünk a feketelistán lévő inzulinpumpásaikkal kapcsolatos komor felméréseiket, és Kónya Szilárdné Hogy legyen végre egy igazán jó nyarad címmel mesélt hitvallásáról, a nyári táborok iránti elkötelezettségéről és azok fontosságáról, mindezt megható zenei és képi aláfestéssel. A nap tudományos programját Gyurcsáné Kondrát Ilona zárta előadásával, amelyben megosztotta velünk tapasztalatait az emelkedett koleszterinszintű betegek étrendi szokásaival kapcsolatban.
A péntek este meghívott zenekar (Old Sámson) élő koncertje kitűnő hangulatot biztosított, nem beszélve a táncnál az egy férfira eső hölgyek arányáról, amely számomra mesébe illő volt. Ezen a fantasztikus arányon ugyan jelentősen rontott a szombat este, amely egy fergeteges retro party keretén belül táncos fiúkat „szabadított” a meghatódott hölgy szakdolgozókra. Az este hatalmas bulizásba, táncolásba „fulladt”, a hölgyek ajándékba kapott retro kendőkkel ropták a táncot, a férfiak meg rikító, „gigolós” nyakkendőkben követték őket. Másnap mégis mindenki megjelent az előadásokon.
Dr. Halmos Tamásné záróbeszédében elmondta, nagyon örül, hogy ismét ilyen szép számban részt vettek a szakdolgozók a kongresszuson. Kiemelte, hogy nagy eredmény, és mindannyian büszkék arra, hogy 14 éve folyamatos a diabetológiai szakápolóképzés, a végzett szakemberek egyre több egészségügyi területen vannak jelen, és fontos, segítő feladatokat látnak el.
Számomra különleges élmény volt ez a kongresszus, rengeteg fontos információval, és e rendezvény mottójával összhangban merőben más, merőben új szemlélettel gazdagodtam.
Keller Richard
